Örökségünk, a Csipkeház

Ragyogó napsütésben fogadta a Kulturális Örökség Napjain vendégeit a Hegykői Csipkeház. Szombaton főként a gyűjtemény, vasárnap a programok vonzották a látogatókat.

A kétszáz éves hegykői ház már önmagában érték, az itt bemutatott höveji csipkegyűjtemény, valamint a kert és a pajta tovább növelik a kiállítóhely értékét. Tudták ezt mindazok, akik országhatáron belülről s kívülről érkezve felkeresték az őszi napsütésben tündöklő Csipkeházat.

Dr. Roisz Andrásné Tóth Erzsébet is alaposan megnézett mindent. A soproni Roisz-hagyaték kezelőjeként értő szemmel és lélekkel dicsérte a kiállítást.

Kép

- Az interneten és újságban is olvastam már a kiállítóhelyről és nagyon kíváncsi voltam rá. Azt tudom mondani, hogy ez szebb, mint gondoltam! Nagyon tetszik a ház is, a kiállítás pedig csodálatos! Nemcsak tárgyak vannak itt és csipkék, hanem egy komplex tárlat, ráadásul esztétikusan elrendezve. Igazi értékmegőrzés, csak gratulálni tudok! - mondta lelkesen a babóti származású, Orfűn élő látogatónk, aki sokáig üldögélt az árkádok alatti lócán, a kertben gyönyörködve.

Németh Tímea Sopronból érkezett, s ugyancsak először járt a Csipkeházban. Bár ahhoz a generációhoz tartozik, akik számára a csipke már mást jelent, mint nagyszüleinknek jelentett, ámulva nézte végig az aprólékos fehérhímzéseket, a leheletfinom pókolásokat. A kertben pedig lelkesen fedezte fel az őszi napsütésben is illatozó fűszernövényeket.

Kép

Melk mellől érkeztek Alsó-ausztriai látogatóink. Veronika és Gertude kerékpárral tettek nagy kirándulásokat a környéken és a hegykői információs központban ajánlották nekik a Csipkeházat.

- Nem is gondoltuk volna, hogy itt ilyen szépségeket találunk; a csipkék, a gyönyörűen rendezett kert, az épület is nagyon tetszik - lelkendeztek, ígérve, hogy barátnőiknek, ismerőseiknek is ajánlani fogják a Hegykői Csipkeházat.

Kép

Vasárnap azok is vendégeink voltak, akik már jól ismerik a házat és a kiállítást. Farkas Katalin és Véghné Lőrincz Ágnes népi iparművészek, höveji varróasszonyok a hungarikummá tett csipkék készítésének technikáját mutatták be. Aki kipróbálta a pókolást, a finom minták varrását, megtapasztalhatta, mennyire nehéz és aprólékos munka egy-egy terítő megalkotása.

Kép

A délutáni kerti séta is sokakat vonzott. Bujnáné Kenyeres Klára kertészmérnök értőn és érdekesen vezette körbe a sok fűszernövény között a látogatókat.

Amikor az Agyagosszergényi Kiss István Néptáncegyüttes is fellépett a Csipkeház udvarán, az öreg ház szinte mosolygott. Ahogy mindenki más is.